Magunkról:
Rábl
Ervin magánvállalkozóként és az Auto-Rábl Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Ügyvezetőjeként végez fuvarozást, szállítmányozást, gépjárműjavítást. A
hetvenes évek végén autószerelőként kezdett, akkor még nem lehetett kiváltani a
fuvarozói engedélyt. Az egyéni vállakozás telephelye Nyergesújfalun van, egy
műhelyben gépkocsijavítással foglalkoznak, a társas vállalkozásban két felnőtt
fiával közössen dolgozik, a harmadik fiú még iskolás. A nagyobbak
autószerelőnek tanultak, majd gépkocsivezetőként dolgoztak. Jelenleg az egyikük
a műhelyt vezeti, segít az irodában, és ha kell járművet is
vezet a másik fiú pedig kimondottan irodai munkát végez, a logisztika terület
tartozik hozzá. Avállalkozó a fuvarszervezéssel, javítások szervezésével és
egyéb kérdésekkel foglalkozik.
A
nyergesújfalui telephelyet a fejlesztések során kinőtték, így került a
vállalkozó Bajótra. Támogatást kaptak a telephely kialakításához, mely a
közelmúltban befejeződött. Meg tudják oldani a gépkocsik tárolását, és egy
raktárépületet is felhúztak, később a javítóbázist is szeretnék idehozni. Tíz
gépkocsivezető, három autószerelő és három adminisztratív munkát
végző alkalmazottat foglalkoztat. A gépkocsiparkjukban a 0,6
tonnástól a 24 tonnásig többféle megtalálható a 16 jármű között. Koruk a
húszévestől a legújabbig terjed.
Érdekesség,
hogy megőrízték a kezdeti járműveket is, és mindegyik működik ma is! Van köztük
billencs és nemzetközibe járó is. Mercedesek, Iveco, volvo fiat típusok
találhatók köztük, ezeket saját maguk javítják. Tavaly 3 új autót vettek.

A
járművek többnyire nemzetközi feladatokat látnak el, a belföldi járművek
környékbeli feladatokat oldanak meg. A külföldi megbízások 75 százaléka egy
céghez kötődik, ennek a termékeit szállítják Európa össze országába. A
klímaberendezéseket gyártó cég export- és import feladatait, a megbízó
logisztikai feladatait már teljes mértékben ők látják el.
Rábl
Péter a főmegbízónál fuvarszervezői feladatokat végez. Technikusi és
vámügyintézői végzettséggel rendelkezik. Azért van helyileg a cégnél, hogy
rugalmasan alkalmazkodjanak az igényekhez. Az igények pedig meglehetősen
kölünbözők. Tudni kell a pontos címen kívül, mikorra kell ott lenni, mivel
speciális targonca- vagy daruigény van a klímaberendezések épületbe való
beemeléséhez.
Mindegyik
járműben van beépített vagy mobiltelefon, akad olyan, amiben mindkettő
megtalálható. A fuvarozói szakma ma már elképzelhetetlen e felszereltség
nélkül, csak úgy tudnak rugalmassan reagálni az új megrendelésekre, ha állandó
a kapcsolat a sofőrökkel.